PiheNŐ

 Kánya Kinga

Nem szeretnék illúzióromboló lenni – de így a nyári szünet harmadik hónapjába lépve egyértelművé vált számomra újra: a nyaralás nem a pihenésről szól.  Az iskolai szünet – csakúgy mint télen az első havazás – nem ér ugyan váratlanul, de mindig megoldatlan helyzeteket eredményez. Minden elismerésem azoknak a családoknak, akik legkésőbb május végéig összeállítják és leszervezik a gyermekeik egész nyári programját. Hogyan csinálják? Erre komolyan kíváncsi vagyok.

Nekem legutóbb öt éve sikerült, amikor még mindkét gyerekem bölcsődés volt és csupán négy hét volt a zárvatartás. Aztán bölcsi és az ovi soha nem ugyanabban a négy hétben volt zárva, most pedig két iskolás és egy óvodás gyerekkel már paradicsomi állapotként emlegetem a régi időket. És mivel a családban (csak nálunk?) mindenki a teljesítőképességének végső határáig jut el legkésőbb április végére,  a májuson és júniuson épp hogy csak átvergődjük magunkat, a nyári logisztika összeállítása – bevallom – olyan energiák mozgatását igényli, amelyeket idén sem sikerült magamból kipréselni.

Persze minden nyáron vannak fix pontok, egy-két tábor, egy-két hét Balaton, és nagyszülőknál pár éjszaka valamikor. A többi improvizáció, egyeztetés, az itthonlévő barátokkal, szülőkkel kommunamegoldások. A gyerekeknek persze ezek tetszenek a legjobban.

A munkavégzés is teljesen átalakul. Még azok is, akik nincsenek hozzászokva, augusztusra már teljesen átállnak a hajnali és késő éjszakai munkarendre. Napközben úgyis reménytelen lenne érdemi munkát végezni hiszen kánikula van, allergiaszezon is van, ja, és gyerekek is vannak. A dolgozó anyához szokott gyerekekkel azért jól meg lehet beszélni, hogy napközben legalább 3 órát hagyjanak – akarom mondani játszanak – nyugodtan. Az viszont minimum frontfüggő, hogy ez mennyire kivitelezhető.

A helyzetet súlyosbítja az a belsővé tett elvárás, hogy a gyerekek szünideje alatt nekünk minden pillanatban velük kell foglalkozni – vagy megoldani, hogy ezt más tegye. Akkor dolgozzunk nyugodtan, ha mindezt megoldottuk. De mi van ha nem tudjuk megoldani? Akkor hogy dolgozzunk nyugodtan? Egyáltalán, meg kell ezt mindig oldani?

Mert a legfárasztóbb ebben a kétfelé megfelelés – a vakációzó gyerekek programjait és társasági életét minőségi módon megszervezni – ideális esetben közös élményekkel – és a munkahatékonyságot megtartani. És még el sem hangzott a mondat az apjuktól: “Idén nem is voltunk kettesben nyaralni egy pár napot”.

Ennyi párhuzamosan a háttérben futó alkalmazás engem nagyon hamar lemerít.  Talán pihenni is kellene egy kicsit. A nyár az egyik legaktívabb időszak, sokkal nyitottabbak és energikusabbak vagyunk – és ebben az időszakban nyom le leginkább a sokféle irányból érkező elvárás.

Én arra jutottam, hogy az egymásért érzett felelősség felől közelítem meg a helyzetet. Mindenki tegyen meg valamit azért, hogy a szünidő – munkaidő egymással összhangba kerüljön, és tényleg élvezzük a közös időnket. Ne kelljen beletörődni abba, hogy pihenni fogunk “majd szeptemberben – akkor legalább elkezdődik az iskola és az óvoda…”.