Képzések és workshopok

A tréning egy interaktív személyiség- és készségfejlesztő módszer. Ismeretek átadását és készségek fejlesztését segíti úgy, hogy épít a csoportban résztvevők témával kapcsolatos tapasztalataira, tudására úgy, hogy az együttműködés és közös fejlődés, tanulás élményét is adja. A tréningmódszer az egyik kedvenc műfajom.

Sokan  akkor kezdik el az önfejlesztést, amikor egy változással, vagy egy problémává alakult helyzettel szembesültek. Többen a tréning folyamán tudatosították, hogy ezeknek a helyzeteknek a megoldásához a meglévő készségeiken felül további készségeik fejlesztése, a társadalmi környezetük nők életét jelentősen meghatározó folyamatainak megismerése és önismeret is szükséges. 

A tréning egy közös munka abból a szempontból is, hogy a nap végén nem ér véget. A tanulás és fejlődés folytatódik akkor is, amikor a résztvevők visszatérnek munkakörnyezetükbe, hétköznapjaikba. Akkor kezdődik el az önreflexiós munka és a tanultak gyakorlati megvalósítása. A módszer alkalmas arra, hogy tréningblokkonként egy nagyobb esemény keretében 2-3 órás szekcióba is beépíthetők, az interaktív tanulás és tapasztalatmegosztás összekapcsolásának érdekében.

TRÉNINGEK és WORKSHOPOK:

Te mit kezdesz a változásokkal, veszteségeiddel? Tárolod, elfojtod, továbbugrasz, az időre bízod?A közhiedelemmel ellentétben a veszteségek okán megélt gyászt sajnos
A Családi kupaktanács egy olyan módszer, amit bármikor el lehet kezdeni. Rendszeresen alkalmazva gyökeres változásokat hoz a családi kommunikációban: – javul


Veszteségtérkép workshop >>>
Családi kupaktanács workshop >>>