csoportok,  főoldal

Szülésnap császármetszés feldolgozó csoport


Azoknak a nőknek, akik nem tervezett módon szültek császármetszéssel és ezt utólag nehezen tudják megélni, feldolgozni, beszélni róla.

A csoportba várunk, ha császármetszéssel szültél és
– neheztelés, rossz érzés van benned a szülésed kapcsán ,
– hiányérzeted van, ürességet érzel,
– nehezen tudsz továbblépni, nem érted hogy történt,
– a szülésed során vagy után nem érezted, hogy a döntésbe bevontak, a kontrollt elvesztetted a folyamatok felett,
– úgy érzed nem tudtál úgy szülni, ahogy szerettél volna,
– kétségeid vannak anyaságoddal, nőiességeddel kapcsolatban,
– nehezen tudsz a testeddel újra harmóniába kerülni,
– nincs lehetőséged a saját megélésedről beszélni, egyedül érzed magad.

A Szülésnap elnevezéssel is azt üzenjük: a te szülésed legalább olyan fontos, mint hogy a gyermeked egészséges legyen. Sokan a nehezen megélt császármetszés után azt a vigasztalást kapják, hogy ne is törődjenek azzal a pár napos nehézséggel, amit a műtét okoz, hiszen a lényeg az, hogy a gyerekük egészséges legyen.

Azt látjuk, hogy ha nem reflektálunk azokra a veszteségekre, amelyeket megéltünk ezekben a napokban, akkor akár hosszú évekig is nyomasztó hatással lehetnek életünkre.

Ezért a 10 alkalmas csoportba várunk, ahol a császármetszéssel kapcsolatos megéléseket és hatásokat tematikus formában dolgozzuk fel. A veszteségeken keresztül eljutva az erőforrásokig, úgy, hogy közben egy támogató közösséget is kialakítunk. Egy olyan csoportban, ahol bűntudat nélkül lehet beszélni arról is, ami fáj. Egy térben, ami biztonságos, és támogató.
A 10 alkalom témái:
– történeteink – megismerkedés
– vigasztalások, amik nem segítenek
– szülés előtt – felkészülés és hiedelmek
– szülés, ami másképp alakult
– kapcsolódás – családi kapcsolatok
– anyaság megélése
– önértékelés, önbecsülés – „képes vagyok?”
– erőforrások
– változásokhoz való viszony
– további lépések

A csoport két hetente 10 alkalommal találkozik, amelynek az első két alkalma nyitott, ezeken még lehet csatlakozni.


Következő csoport indulása megváltozott: 2021. szeptember 2. 17.00-19.00
Helyszín: online vagy személyesen – 13. kerület Szent István park 16. fszt 1. Kapucsengő: 1-es

Amennyiben vidéki résztvevők jelentkeznek a csoport online valósul meg.


Részvételi díj: 1800 Ft / alkalom
Csoportvezető:
Kánya Kinga – gyászkísérő, tréner, coach

Jelentkezés: Kánya Kinga – [email protected] vagy 06-20-338-3315.

A csoport nem terápiás csoport. Célja, hogy tapasztalatokról, megélésekről beszéljünk vezetett és biztonságos körülmények között támogató közösségben.

Az esemény a KimeNŐ és a Császárvonal közös szervezésében valósul meg.

Mondd el. Oszd meg. Nők között.

Előző csoportok

Egy újabb Szülésnap csoport zárult 2020 augusztusban. Az első után a tizedik alkalommal újra személyesen. Le a kalappal a csoport előtt, akik online, sokszor kisgyerekkel és otthonról tudtak a császármetszéssel kapcsolatos veszteségeikkel dolgozni és egy támogató közösséggé alakulni.
#császármetszés #veszteségfeldolgozás #KimeNŐ #császárvonal

A Szülésnap – császármetszés feldolgozó csoport 2019-ben. Köszönet a résztvevőknek, akik nagyon sokat tettetek bele ebbe a csoportba magatokból, és adtatok egymásnak:-) ilyen egy önsegítő csoport és egy támogató közösség.
#szülésnap #veszteségfeldolgozás

Beszélgetések a császármetszésről a KimeNŐ-ben

A képhez tartozó alt jellemző üres; Megszuletes-HorvathEva-keret_resize.jpg a fájlnév

2019. ÁPRILISI TÉMÁNK: Testünk – lelkünk felépülése
Vendégünk: Horváth Éva, a Sétával a szülés és születés minőségéért kezdeményezés szervezője, haptonómiát alkalmazó perinatális szaktanácsadó, sportrekreátor, mozgásfejlesztő, érintés terápiával foglalkozó szakember, aki a test komplex működése és a lelki és testi folyamatok kölcsönhatása szempontjából segíti a nőket császármetszés után – életkori sajátosságok szerint és a többféle módszertannal. Izgalmas beszélgetésünkre várunk császármetszés előtt, vagy után.
Várunk 2019. április 26-án 17.00-19.00 között.
Helyszín: Szent István park 16. Kapucsengő: 1
Részvételi díj: 800 Ft / fő
Bejelentkezés: [email protected]

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20181019_Csaszarvonal_Szulesnap_03-1024x684.jpg a fájlnév

2019. JANUÁRI TÉMÁNK: FELKÉSZÜLÉS ELŐSZÖR, MÁSODSZOR…
Sokan választják a császármetszést, sokan – főleg az első szülés előtt – hallani sem akarnak róla. A szülésfelkészítőkön sem foglalkoznak ezzel sokat – pedig a traumát, a nehezen feldolgozható helyzeteket általában a váratlan fordulatok okozzák, amelyekre a nők nem voltak felkészülve. Sokan második, harmadik szülés előtt már sokkal felkészültebben indulnak el – bár bíznak abban, hogy „most majd sikerülni fog” szülni, mégis nyugodtak, mert ha császármetszéssel végződik a szülés, akkor sem éri őket váratlan helyzet. Hogyan lehet jól felkészülni?
Erről beszélgetünk január 18-án 17.00-19.00 között.
Várunk.

Korábbi alkalmak:

2018. december: Önerősítés császármetszés után – itt olvasható >>>

2018. november: Bűntudat és félelmek – itt olvasható >>>

Fotókat készítette: Babakukk Szülésfotó