KIMENŐ

Minden nőnek elérhető

E-mail: info [kukac] kimeno [pont] hu   ·   Telefon: +36 20 338-3315

KimeNŐ Blog

Iskolaválasztás - mi jó nekünk és mi jó a gyereknek?

2018.02.26 -- Kánya Kinga

Idén harmadszorra is megéljük, hogy óvodás gyerekünk iskoláskorúvá válik és elkezdődik a keresgélés, érdeklődés, gondolkodás. Mert nem annyira egyértelmű, hogy ami a nagyoknak jó volt, az majd neki is jó lesz. A kitaposott ösvények nem mindig vezetnek minden gyerek esetében ugyanolyan eredményhez. 

A helyzetet fokozza, hogy a látszólagos választék nagyobb - új tanulókörök, reformiskolák, alternatív módszereket alkalmazó közösségek, unschooling, közösségi alapú oktatás, waldorf stb. A szabadon tanulás őszintén szólva nekem nagyon tetszik és több, mint három éve igyekszem is felvenni a fonalat és megtalálni azt a megerősítő és tapasztalattal rendelkező közösséget, amelyik átsegítene a kezdeti nehézségeken. Eddig még nem találtam, kicsit az az érzésem, hogy mindenki csinálja ahogy gondolja. Kívülről legalábbis így látszik.

Az új megközelítésű, projektalapú iskolákba való bejutásért olyan iszonyatos könyöklés és licitálás van, hogy sokszor már belekezdeni sincs kedvem. Végül belevágtunk, több helyre is jelentkeztünk, viszont azt láttam, hogy a kiforratlanságra hivatkozva a transzparencia és a folyamatok követhetősége, tervezhetősége olyan hiányt szenved, amitől csak kapkodom a fejem. A jelentkezésünkkel, kérdéseinkkel kapcsolatos oda-vissza kommunikáció teljes hiánya tapasztalható sokszor - számomra, mert lehet, hogy sok esetben egy másik csatornát kellene használni... talán. 

Aztán van a jó öreg állami rendszer, és az egyéb intézményesített iskolák, amelyeket lehet kritizálni, de ez van, ugye, és ezeket sem lehet még egy iskolán belül sem egységesen értékelni, mert az egyéni különbségek (tanítók és napközisek és a kettejük kooperációja tekintetében, ami legalább egy 3 dimenziós valóság, még így a szülői szempontok nélkül is) meglehetősen nagyok lehetnek. 

A rendszer azonban ugyanaz: frontális, egyirányú, időhiányos, szétszabdalt tematikával, folyamatszemlélet nélkül. Ebben lehet találni valamennyi mozgásteret a kreatív pedagógusoknak, a kölcsönösség, együttműködés, kommunikáció, döntéshozatali készségek fejlesztésére. Mert sajnos a készég fogalma ezekben az iskolákban sokszor kimerül a humán és reál kategóriákban - hozzáteszem nagyon helytelenül - egyben a tehetséggondozás is ebbe a két teljesen feleslegesen elkülönített kategóriába szuszakolva valósul meg. 

Az elmúlt pár év során azért sok félelemmel, kérdéssel találkoztam, mikor az iskolával kapcsolatos  dilemmáimat osztottam meg másokkal - ezeket az alapkérdéseket a magam számára is meg kellett válaszolnom:

Hogyan fog közösségbe járni - például, ha szabadon tanuló?
Vannak barátai és a gyerekek sokféle közösségbe járnak. Attól, hogy nincs összezárva minden nap 20-30 gyerekkel, akikkel kapcsolatban esélye sincs megfogalmazni, hogy kikkel van szívesen és kikkel nincs, mert mindig ott vannak, még vannak kapcsolatai minden gyereknek. 

Hogy fogok dolgozni járni, ha a gyerek egész nap otthon lesz?
Nem biztos, hogy a szabadontanulás a mi megoldásunk, mert ezt tényleg nem tudom megoldani. Viszont a kíváncsisága szerinti tanulás megvalósulhat máshol is. 

Hogy fogja tudni, amit egy rendes iskolában tudni kell, ha másik iskolába megy?
Máshogy, de amit tudnia kell, azt tudni fogja. Az iskolában nem csak azért vannak a gyerekek, mert csak ott tudnak megtanulni valamit, hanem azért, mert a munkaerő-piac és a gazdaság elvárása, hogy a szülők dolgozzanak. Szerintem semmi probléma nincs azzal, ha nem magolva és kényszerből tanul valamit - legfeljebb nem tud annyi évszámot, viszont átlát folyamatokat. 

Amikor mindezt végiggondoltam -  és még emellett nagyon sok mást is, pl. az anyagi részét - szembe kellett néznem saját félelmeimmel, dilemmáimmal, és azzal, mennyire vagyok én valójában bátor és újító? Viszont bárhogy is döntünk, nem érezném tudatosnak a választásunkat akkor, ha mindezt nem gondoltam volna végig, reálisan felmérve a lehetőségeinket és szükségleteinket. Mert nekem fontos, hogy ne megszokásból és ne is lázadásból válasszunk egy iskolát.  

A tudatossághoz fontos, hogy tudjam, miért és milyen szempontok szerint döntöttünk, a gyerekekkel együtt. És még valami: a döntés soha nem végleges. Az egy illúzió, hogy egy iskola 8, 6 vagy 12 évre szól. A gyerekek nőnek, alakulnak a kapcsolataik, tudatosabbá válnak, változik a környezetük is - lehet, hogy ők akarnak váltani. Bármikor változtathatunk, ez a legfontosabb. És tegyük is meg, ha úgy érezzük, hogy szükséges.